KÖZPONTI SZÁMUNK +36 20 272 2382
AROMATERAPEUTA KERESŐ

Sikeresen lezajlott Konferenciánk

Budapest DROPS 2017 egy önkéntes szemüvegén keresztül,

avagy az aromaterápia krémjének találkozójáról

 

 „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” (Wass Albert)

Szeptember 30-án s október 1-én nem mindennapi rendezvénynek lehettem a vendége, melyet az Aromaterapeuták Magyarországi Egyesülete szervezett. Az Aromaterápiás konferencia, workshop és vásár hazánkban elsőként vonultatta fel az aromaterápia krémjét, elismert hazai és nemzetközi előadókat, a minőségi és terápiás hatású illóolajokat gyártó és forgalmazó hazai kis és nagy vállalatokat. Mindenki itt volt, aki számít ebben a kicsi szakmában, és illatos, aromáktól gazdag emlékekkel távozhatott.

Köszönöm azoknak a résztvevőknek, akik jegyet vettek a konferenciára!

Köszönöm a támogatóinknak, hogy hittek bennünk, hitték, hogy van helye ennek a konferenciának 2017-ben Magyarországon!

Köszönöm az AME-nek, és ezen belül is Hollódi Gergelynek, Hajduné Molnár Katalinnak, Beleznai Ágnesnek és minden segítő társamnak, hogy idejüket és energiájukat nem kímélve megszervezték ezt a konferenciát!

Egy valóra vált álom

Amikor először beszélt nekem Hollódi Gergely, az AME (Aromaterapeuták Magyarországi Egyesülete) jelenlegi elnöke arról, hogy szervezzünk egy aromaterápiás konferenciát Magyarországon, bevallom, nem hittem el, hogy sikerülhet. A szakma igen kis létszámú, és sajnos nagy a széthúzás. Pedig közös érdekünk kell, kellene, hogy legyen, hogy a minőségi, terápiás hatású illóolajok csodálatos világát megismerhesse a nagyközönség. Szomorúan vettem tudomásul, hogy még mindig vannak, akik –oktalanul – saját önös érdeküket, a hatalmukat? féltve irigységgel, gonoszsággal reagálnak egy ilyen kezdeményezésre. Mindezt figyelmen kívül hagyva az egyesületen belül egy maroknyi embert számláló kis csapat mégis úgy döntött, hogy belevág, és megszervezi Budapesten ezt a nem mindennapi rendezvényt. Elhoztuk két napra azoknak az embereknek az aromaterápia krémjét, akiknek a tudás fontos, akiket az illóolajok iránti rajongásuk egybefog. Hosszú hónapok kemény munkája előzte meg ezt a két napot.

Emlékszem, amikor azon törtük a fejünket, ki jönne el hozzánk a konferenciára. Hazai elismert előadóink között ünnepelhettük Dr. Horváth Györgyit, a Pécsi Tudományegyetem GYTK Farmakognóziai Intézetének igazgatóhelyettesét, és igaz nem kevés levélváltás és szervezés után, de mégis igent mondott Feller Adrienne, a Panarom alapítója. A teljesség igénye nélkül iderepült hozzánk Amerikából Elisabeth Asley, aki több mint tizennyolc könyvet és monográfiát írt a témában és magával hozta a Cannabis-ról szóló vaskos kötetét, egyenesen a nyomdából, amit nagy szavak nélkül a mi rendezvényünkön lehetett megvenni az egész világon először. De igent mondott és Angliából repült ide hozzánk a Fragrant Earth nemzetközi illóolaj gyártó és forgalmazó alapítója Shirley Routley, és Jan Kusmirek. Malte Hozzel, az Oshadi illóolaj gyártó és forgalmazó cég alapítója a franciaországi Provence-ból jött, továbbá itt volt dr. Marco Valussi is Olaszországból. A lista közel sem teljes, csak azért írom, hogy érthető legyen, milyen köveket mozgattunk meg, hogy a legnagyobbakkal találkozhassunk. Arra is emlékszem, amikor egy tavaszi hűvös napon a második kerület utcáin sétálva beszéltük meg, hogy hívjuk el Pascal Debauche-t is. Nem volt lehetetlen! Ő is igent mondott. Aztán sorra látogattuk a listánkon esetleges támogatóként szereplőket. Jó érzés volt látni és érezni, hogy mellettünk állnak, hogy a konferencia körvonalazódhasson. Párhuzamosan megszületett a logó, elindult a weboldal, és próbáltunk minél több embert elérni, aki segíteni tud nekünk.

Minőség, mindenek felett

Azt szerettük volna, ha ez a találkozó a rangjának méltó helyen kerül megrendezésre, ezért esett a választás az impozáns Radisson Park-ra, ahol jól lehetett parkolni, ami jól megközelíthető, ahol a kávészünetben a résztvevők nem csak teát ihattak, hanem uborkával, eperrel, lime-mal, mentával, citrommal ízesített ásványvizet, illetve többféle pogácsát, friss gyümölcsöt is majszolhattak.  Nem akartunk olyan konferenciát, ahol a „mindegy milyen minőségű olajat forgalmaz, de fizet” cégek is megjelenhetnek. Olyan rendezvényt akartunk, ahol csak az kaphat helyet, aki számára a minőség az első. Így a kiállítóink egytől egyig prémium minőségű termékeikkel örvendeztették meg a nagyérdeműt és persze minket is, akikkel a szünetekben testközelből beszélgethettünk, és ismerkedhettünk meg. Jó alkalom volt ez arra, hogy olyan különleges illóolajokat is megszagolhassak, amelyek számomra nem voltak ismerősek, így a tömjének közül az afrikai Boswellia revae-t illatoltam meg, majd hoztam magammal haza, melynek aromája édesebb és lágyabb, mint a közismert tömjén illolajnak, melyet a Boswellia carterii gyantájából vonnak ki.

Előadások tíz perc csúszással

Az első nap hajnali negyed hétkor találkoztunk a regisztrációs pultnál. Anna segítő társam hozta a két csodás asztaldíszt, mely betöltötte azon szerepét, miszerint családiasabbá, melegebbé varázsolta a környezetet, nevezetesen a regisztrációs pultot is. Én hiszek a részletek jelentőségében, és erre a csokorra üdeség volt rápillantani. Az első résztvevő hét órakor érkezett, így egy pár perc késéssel, de megkezdtük a regisztrációt. Egyre többen lettek, és csak jöttek az illatos előadásokra áhítozó, zömében hölgy vendégek. Az előadások pontosan kezdődtek, és a nap végére, az utolsó, nyolcadik előadás csupán tíz perc csúszással kezdődött meg. A technika jól működött, az előadások fantasztikusak voltak. Sajnos nem tudtunk mindegyiken részt venni, hiszen a pultnál is szolgálatot kellett teljesítenünk. Az ebéd, azok számára volt elérhető, akik előre váltottak ebédjegyet. A szálloda hozta a formáját, és mindkét napon svédasztalos formában többféle ízletes étel közül választhattak a vendégek.

A konferenciák rolls-royce-sza

Az nap végén igyekeztünk minél több embertől megtudni, hogyan érezte magát, mi tetszett a legjobban számára, és min változtatna a jövőben. Az teljesen egyértelmű volt, hogy a tolmácsolás az első napon nem úgy sikerült, ahogyan azt mi is szerettük volna! Mindezzel együtt az én arcomon hatalmas mosoly terült szét, amikor a kérdésemre, hogy milyennek találta a konferenciát, az egyik résztvevő azt válaszolta, hogy ez egy Rolls-royce típusú konferencia volt, és köszöni remekül érezte magát, mivel ezidáig, orvosként – tette hozzá – csak Ford, és Opel típusú konferenciákon vett részt. Eltekintve a tolmácsolástól, számára ez maga volt a csúcs. Eltekinteni pedig el kell, – folytatta kicsit hangosabban – hiszen hogyan is lehetne tökéletes egy rendezvény az első alkalommal?! Jó érzés volt átélni, hogy léteznek olyanok, akik meglátják, és értékelik a jót, a kritikát építő jelleggel fogalmazzák meg, egyszóval pár lépés távolságból tudják szemlélni az eseményeket, és egészen egyszerűen így messzebbre látnak, pozitív életszemléletükkel pedig boldogságérzést sugároznak. Köszönet nekik is!

Műhelytitkok bűvöletében

A második nap a workshopok-é volt, melyet két-két előadó tartott párhuzamosan délelőtt és délután. Én személy szerint Shirley Routley műhelyén teljesítettem szolgálatot camera woman-ként. Még így is, hogy nem kevertem effektív a krémeket, teljesen magával ragadott a hangulat. Rengeteget tanulhattunk, megtudtuk a csipkebogyó magjaiból kivont bázisolaj csodás sebgyógyító tulajdonságokkal bír, és milyen hatékonyan lehet használni bizonyos regeneráló krémekben, de azzal az információval is gazdagabbak lettünk, hogy a viaszokat tartalmazó termékeket, tehát azon krémeket is amelyek jojoba olajat tartalmaznak, nem szabad dörzsölve a bőrbe juttatni, hiszen a meleg hatására a viasz a bőr felsőbb rétegeiben megreked, így inkább csak simító mozdulatokkal szabad az ilyen tartalmú készítményeket a bőrbe simogatni. A délután folyamán Malte Hozzel előadását élvezhettem, melyben magával ragadó, és kézzel fogható volt az a szeretet, tisztelet és alázat, mellyel a növényekről beszélt.

Én úgy gondolom, hogy összességében szuper két napot tudhatunk magunk mögött, amely nem csupán a tudásunk gyarapítására szolgált az illóolajokkal kapcsolatban, de kapcsolataink építésére is, mely nem elhanyagolható tény. Hálás vagyok az AME-nek, hogy ez a konferencia megszületett, kívánom, hogy legyen folytatás, mi teszünk érte!

Schütz Gabriella
AME szakmai tag
önkéntes